Dave Grohl megcsalta a feleségét, született egy gyereke, de továbbra is marad felesége mellett
A zenész közölte, „szerető és támogató” apja kíván lenni a házasságán kívül született kislánynak, a családjának pedig elnézését kéri.
A zenész közölte, „szerető és támogató” apja kíván lenni a házasságán kívül született kislánynak, a családjának pedig elnézését kéri.
Az idei felhozatalban 57 reklám kapott helyet.
A Foo Fighters alapítója a Glastonbury Fesztivál közönségét lepte meg.
Óvatosan nyilatkozott a zenész az üggyel kapcsolatban.
Az együttes egy kaliforniai fesztiválon lépett fel, amikor a körülmények miatt improvizálni kényszerült.
A poplegenda szabadjára engedte az alkotók fantáziáját - nem szabott semmilyen határt. A végeredmény ennek megfelelően színes és különleges.
A Foo Fighters frontembere dalt írt a tízéves Nandi Bushellnek, amit a lányaival adott elő.
Nem várt helyről érkezett támogatás az amerikai iskolanyitást ellenző tanároknak: a Foo Fighters zenésze, Dave Grohl cikkben kelt a védelmükre.
Olyan számokat is eljátszottak, mint a Lithium vagy a Heart-Shaped Box.
Erős kezdés után nem kevésbé erős volt a Sziget lezárása: tűzijáték helyett Dave Grohl zenekara, az amerikai rockzene egyik legnagyobb sztárja, a Foo Fighters zenélt két és fél órán át, épp mielőtt lecsapott volna a vihar. Talán az kicsit izgalmasabbá tette volna a gigakoncertet.
A rockzene legkedvesebb fickójának nevezik a munkamániás Dave Grohlt, aki a legendás Nirvana dobosából frontemberré előlépve alapította meg a ma este a Sziget Fesztivált lezáró Foo Fighterst.
Nem először találtak egymásra, Dave Grohl el volt tőle ájulva.
Hat percben Dave Grohlék új nagylemezéről mesél az animációs minimozi.